Brüsszel már többször lábon lőtte az EU-t, most pedig a tüdőlövésre készül

Az orosz energiaembargó évi egymillió forintjába kerülne minden magyar háztartásnak.

Lerántjuk a leplet a kenyér árával kapcsolatos legnagyobb sztereotípiáról.
Eddig jó tapasztalatokkal robog az aratás az országban, az őszi búza fele került eddig a magtárakba – tájékoztatott Facebook-videójában Nagy István. Az agrárminiszter kiemelte, az őszi árpa betakarítása már gyakorlatilag befejeződött, az őszi búzának pedig több mint fele már biztonságban van a tárolókban. Ennek köszönhetően
a nyári aratású növények tekintetében Magyarország ellátása garantált, sőt – a kilátások szerint – még exportra is jelentős mennyiség kerülhet.
Az őszi árpa aratása június közepén indult, a jelenlegi országos termésátlag 5,6 tonna hektáronként. A búza aratása is lendületben van, annak ellenére, hogy az elmúlt napokban többfelé csapadék nehezítette a munkát. A hozamok megyéről megyére változóak, de az eddigi átlag 5,3 tonna hektáronként – ez azonban még nem mutatja a végleges országos képet. A többi őszi kalászos, például rozs vagy zab esetében sok helyen silózással történt a betakarítás és az értékesítés.
A tavaszi árpa betakarításának is jó üteme van, a területek közel felén már végeztek, az átlaghozam szintén 5,3 tonna/hektár körül alakul. A repce 61 százalékát már learatták, országosan 2,3 tonnás hektáronkénti hozammal. A magborsónál a betakarítás szinte teljesen lezárult, a készültség meghaladja a 96 százalékot, a hozam itt 2,5 tonna/hektár körüli – részletezte az Agroinform.
Nem. Napjainkban mindössze téves sztereotípia, hogy a kenyér árát leginkább a búzatermés és a gabonafélék felvásárlási ára. Természetesen fontos tétel a pékek kiadásaiban az alapanyagár, de az egyéb tételek, a munkaerő-költség, az energia ára és a szállítás összességében sokkal inkább meghatározzák a kenyér árát, mint a búza ára. Jelentős árrobbanásra továbbra sem kell számítani, ugyanakkor a kedvező termés ellenére árcsökkenés biztosan nem várható. Ennek oka egyrászt az ágazatot érintő, régóta tartó munkaerőhiány, amelyet a bérek emelésével tudnak ellensúlyozni a pékek. Másrészt az energiaárak a következő években várhatóan jelentősen emelkednek az Euópai Unió szankciós politikája miatt, amiről ITT írtunk bővebben.
Ezt is ajánljuk a témában
Az orosz energiaembargó évi egymillió forintjába kerülne minden magyar háztartásnak.
A gabona világpiaci árának alakulása befolyásolja a magyar gazdák nyereségességét is. Ezt láthattuk, amikor az elmúlt években Ukrajnából korlátozások nélkül érkezett Magyarországra és más uniós országokba a silány minőségű, több esetben GMO-szennyezett, ám jóval olcsóbb gabona. Az ukrán dömping 2022-ben és 2023-ban jelentősen lenyomta a magyar árakat, mivel a kereslet gyakorlatilag lenullázódott.
A gabonafélék világpiaci árát összességében a spekuláció határozza meg.
A tőzsdei kereskedés miatt mérvadók az árak szempontjából a világ legnagyobb gabonatermő-vidékeire kiadott termésbecslések, valamint a kínai, indiai és az amerikai kereslet változása. Ha a meghatározó előrejelzések – például az ENSZ becslése – azt mutatja, hogy a megelőző évhez képest magas terméshozamok várhatók a két legfontosabb szántóföldi növény – a búza és a kukorica – terméskilátásaiban, akkor a világpiaci árak csökkennek. Ezzel szemben, ha ezek az előrejelzések kedvezőtlenebb hozamokkal kapcsolatos várakozásukat tesznek közzé, leginkább az időjárással kapcsolatos problémák miatt, akkor a globális árak emelkednek. Rendkívüli esetben – példádul az orosz-ukrán háború kezdetekor – a piacokon eluralkodó pánik azonnali és durva áremelkedést is okozhat, hasonlóan az energiaárakhoz.
Az ENSZ-FAO legfrissebb előrejelzése a 2025-ös globális gabonatermelésre vonatkozóan júliusban csaknem 14 millió tonnával (0,5 százalékkal) emelkedett az előző hónaphoz képest, és most 2 925 millió tonnára van rögzítve.
A felülvizsgált kilátásokat a búza, a kukorica és a rizs javuló kilátásai vezérlik (csökkenő nagyságrendben), és a globális kibocsátásra vonatkozó előrejelzést 2,3 százalékkal az előző évi szint fölé teszik, ami minden idők legmagasabb szintjét jelenti.
Ezt is ajánljuk a témában
Fél Európa a magyarok mögé állhat.
Ezt is ajánljuk a témában
Ukrajnát hoznák előnybe a legújabb döntéssel.
Nyitókép: Emmanuele Contini / NurPhoto / AFP